Volt egyszer egy öreg király, akinek egy fia sem született, de volt két lánya. Amikor a lányok felnőttek, férjhez mentek, és a legidősebbnek született egy fia, a másodiknak pedig kettő. A legidősebb fiú szerény volt és visszahúzódó, a két kisebb pedig felelőtlen és...
Élt egyszer két testvér egymás mellett, egy dombon. Mindkettőjüknek saját földje volt, de a szérűn közösen osztoztak. Aratáskor összegyűjtötték a termést, és egyenlően fölosztották egymás között, majd új magokat ültettek a földbe. A báty egyedül élt, nem volt...
A hó azért fehér, mert miután Isten megteremtett minden élőlényt, és mindnek színt is adott, azt mondta a hónak: “Te magad választhatod ki a színed, mert úgy is mindent eltakarsz majd télen.” A hó aztán minden növényhez odament, hogy színt kérjen. Elment először a...
Fönn a magas északon volt egy kis birodalom, amelyben az embereknek olyan volt a hajuk, mint a len. Ebben a birodalomban boldog nép lakott, szorgalmas és megelégedett, királya jószívű volt, a királynéja szeretetreméltó. Egy leányuk is volt, egy kis királyleány, aki az...
Vót egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, azt elfoglalta, a király es elesett. A királyfiak jó vadászok vótak, s hárman három vadászebbel odébbállottak a veszedelem elől. Sokáig mentek, azt sem tudták, hova; végre egy legmagossabb havastetőn, ahol az út...