A kígyó három levele
Volt egyszer egy szegény ember, akinek egy fia volt, azt sem volt miből eltartania. Így szólt hozá a fiú: „Édesapám, oly sanyarú a sorsod, hogy terhedre vagyok magam is, inkább elmennék hazulról és megpróbálnám, hátha megkeresem a kenyeremet.” Apja áldását adta reá, s nagy bánatosan elbúcsúztatta. Történt ez idő tájt, hogy egy hatalmas birodalom királya hadba szállott, a fiú pedig szolgálatába állott és elment ő is a háborúba. És amikor találkoztak az ellenséggel kitört a csata, és volt nagy veszedelem, és úgy zuhogtak az ólomgaluskák, hogy hullottak az ő bajtársai mindenfelől. És amikor a hadvezér is elesett, a többieknfutásnak eredtek volna, de akkor előlépett a fiú és bátorságot öntve beléjük így kiáltott: „Ne hagyjuk veszni hazánkat!” Mire a többiek mentek utána, ő meg neki rontott az ellenségnek, és tönkreverte. Amikor a király meghallotta, hogy csakis neki köszönheti a győzelmet, mindenkinek fölébe helyezte őt, adott neki nagy kincseket, és első emberévé tette birodalmában.
Volt a királynak egy leánya, nagyon szép volt ámde nagyon furcsa is volt. Megfogadta, hogy senki más nem lehet hites ura, csak az, aki megígéri: ha ő a királyleány hal meg előbb, maga is élve eltemetteti magát együtt vele. ” Ha valóban szívéből szeret- mondogatta-mit ér neki az élet nélkülem? ” Másfelől megfogadta, hogy ő is ugyanúgy tesz: ha férje hal meg előbb követi őt a sírba. Ez a különös fogadalom eleddig minden kérőt elriasztott, ám a fiút annyira lenyűgözte a királyleány szépsége, hogy semmitől vissza nem riadva megkérte az atyától a leány kezét. ” Igen ám-szólt a király-, de tudod-e mit kell megígérned?” – ” Követnem kell őt a sírba- felelte a fiú-, ha túlélem őt, ám annyira belészerettem, hogy nem törődöm a veszedelemmel.” Mire a király igent mondott és nagy pompával megülték a mennyegzőt.
Mármost egy ideje boldogan és elégedetten éltek együtt, amikor történt, hogy az ifjú királynén súlyos betegség vett erőt, és nem tudott segíteni rajta semmiféle orvos. És ahogy ott feküdt holtan, estébe jutott az ifjú királynak, mit kellett ígérnie, s elborzadt a gondolatra, hogy élve sírba szálljon, de nem volt menekvés: az öreg király őrséggel vigyáztatott minden kaput, s neki lehetetlen volt elkerülnie sorsát. Amikor eljött a nap, midőn a holttestet nyugovóra helyezték a királyi kriptában, őt is levitték, majd reá zárták s bereteszelték a kaput.
A koporsó mellett állt egy asztal, rajta négy mécses, négy kenyér és négy palack bor. Amikor ezt föléli, étlen szomjan kell pusztulnia. Ott üldögélt hát búval és bánattal a szívében, nap mint nap alig evett egy falat kenyeret, alig ivott egy korty bort, mégis látta, hogy egyre közelebb van a halál. Ahogy így bámuldozott, egy kígyót a kripta egyik sarkából előcsúszni és a holttesthez közeledni. S mert azt hitte, azért jött a kígyó, hogy a holttesten rágódjék, elővonta kardját és így szólt: „Amíg élek, őt nem fogod megérinteni!” és a kígyót három darabba vágta. Kisvártatva előcsúszott egy másik kígyó a sarokból, de látva, hogy az előbbi holtan fekszik feldarabolva, visszakúszott, majd ismét előjött, szájában három zöld levéllel. Aztán a halott kígyó három darabját összeillesztette, s mindegyik sebre rakott egy-egy levelet. Rögvest összeforrt, ami szét volt hasítva, a kígyó megmozdult és megéledt, és tovasiklott a társával együtt.
A levelek ott maradtak a földön, és a szerencsétlennek, aki mindezt látta, eszébe jutott, hátha emberen is tudna segíteni a levelek csodás ereje, amitől a kígyó ismét életre támadt. Fogta hát a leveleket, és egyiküket a holttest szájára, másik kettőt a szemére tette. És alighogy ezt megtette, lüktetni kezdett a vér az erekben, át-meg átjárta a sápadt orcát, hogy annak visszatért a pírja. Az asszony mélyet lélegzett, fölnyitotta a szemét, és így kiáltott: ” Istenem, hol vagyok!” – Velem, édes feleségem” – felelte a férje és elbeszélte neki, mi minden történt, s hogyan sikerült őt feltámasztania. Majd bort és kenyeret adott neki, s amikor az asszony erőre kapott és felkelt, odamentek az ajtóhoz és dörömböltek, és olyan hangosan kiabáltak, hogy meghallották az őrök, és jelentették a királynak. A király lement és maga nyitotta ki az ajtót, hát ott lelte mindkettejüket épen-egészségesen és velük örvendezett, hogy íme kiálltak minden bajt. Hanem a kígyó három levelét magával vitte az idjú király, és átadta egy szolgának, mondván: ” Nagyon vigyázz reájuk, és mindig veled legyenek, hiszen kitudja milyen bajban vehetjük még hasznukat!”
Hanem az asszonyban különös változás ment végbe, mióta visszanyerte az életet, mintha férje iránt érzett mindenszerelme távozott volna szívéből. Amikor férje valamivel később át akart kelni a tengeren, hogy meglátogassa öreg édesapját, és hajóra szálltak, az asszony elfeledte férjének nagy szerelmét és hűségét, amivel megmentette őt a haláltól, és gonosz vágy ébredt benne a hajós iránt. És amikor egyszer az ifjú király mély álomba merülve feküdt, hívta az asszony a hajóst, alvó férjét megragadta fejénél, a hajósnak lábánál kellett megfognia, s így belehajították őt a tengerbe. Amikor a gaztettet végbevitték, így szólt az asszony a hajóshoz: ” Most pedig hazatérünk, és azt mondjuk, hogy útközben meghalt.” Téged meg addig dícsérlek és magasztallak apám előtt, mígnem összead bennünket, és téged megtesz trónörökösének.” Csakhogy a hűséges szolga, aki látta mindezt, leoldott észrevétlenül a hajóról egy csónakot, s beült, hogy ura után evezzen, és az árulókat hagyta továbbhaladni útjukon. Kiemelte a halottat a vízből, s a kígyó három levelével, amelyeket mindig magánál hordott, s most a holttest szemére és szájára illesztett, szerencsésen visszahozta őt az életbe.
Majd pedig evezni kezdtek, eveztek minden erejüket megfeszítve éjjel-nappal; csónakjuk oly sebesen szállt, hogy hamarabb érkeztek az öreg királyhoz, mint a többiek. Az meg csodálkozott, hogy csak ők ketten jönnek, s kérdezte mi történt velük. Értesülvén leánya gonoszságáról, így szólt: ” Nem tudom elhinni, hogy képes volt ilyen elvetemültségre, ám az igazság hamarosan kiderül, ” és beküldte mindkettejüket egy rejtekszobába, azzal, hogy föl ne fedjék magukat senki előtt. Csakhamar megérkezett a nagy hajó, és az istentelen asszony, bánatosra facsart orcával jelent meg apja előtt. Az megkérdezte: ” Miért egyedül térsz haza? Hol maradt a férjed?” – ” Ah, édesapám- felelt az asszony – súlyos gyászban térek haza, férjem útközben hirtelen megbetegedett és meghalt; ha ez a derék hajós nem gyámolít, nem is álltam volna ki a megpróbáltatást, tanúja volt az ő halálának és mindennek megmondhatója.” Szólt a király: ” Hát én feltámasztom azt a halottat „, azzal benyitott a szobába s beszólt, hogy jöjjenek elő. Férje láttán az asszonyt mintha villám sújtotta volna, térdre rogyott és kegyelemért könyörgött. Ám a király azt mondta: „Nincs kegyelem; ő készen állt meghalni veled, és visszaadta életedet, te pedig álmában meggyilkoltad őt, és el fogod nyerni méltó büntetésedet.” És az asszonyt a cinkosával együtt fölrakták egy átlyuggatott hajóra és azt kibocsátották a tengerre, ahol mindketten elmerültek a habokban.
Forrás: Gyermek- és családi mesék, Magvető Kiadó, 1989
