Összegyűltek egyszer az állatok egy magas hegy lábánál, és azon vitatkoztak, melyikük okosabb.
– Én vagyok a legokosabb – mondta a vaddisznó, és túrni kezdte agyarával a földet.
– Nem, én okosabb vagyok! – kiáltott a farkas, fogát csattogtatva.
– Ész dolgában senki sem veheti fel velem a versenyt – rikkantott a róka, s bozontos farkával a földet csapkodta.
Azután a nyúl is, a szarvas is, a zerge is beleszólt a vitába. Veszekedtek, kiabáltak, de egyik sem tudta meggyőzni a másikat.
Egyedül csak a medve hallgatott. Félrehúzódva üldögélt, és tette magát, mintha semmiféle veszekedést még csak nem is hallana; magában azonban jót nevetett a veszekedőkön.
Végül az állatok hozzá fordultak:
– Hát te, medve! Te miért hallgatsz? Te talán ostobább vagy mindenkinél? A medve így szólt:
– Mit vitatkozzunk vég nélkül? Tegyünk próbát: aki holnap reggel elsőnek látja meg a nap sugarait, az a legokosabb.
– Rendben van – egyeztek bele az állatok. – Legyen úgy.
Másnap reggel, még virradat előtt, ismét összegyűltek a hegy tövében. Sorjában leültek a fűre, keletnek fordulva, amerről a napnak fel kellett tűnnie.
Csak ültek mozdulatlanul, még a szemüket is kimeresztették, jaj, nehogy elmulasszák a napkeltét, a nap első sugarait.
A medve azonban most is mást csinált, mint a többiek. Háttal fordult keletnek, s a hegy hótól fehérlő csúcsára figyelt.
– Ó, te ostoba! – nevettek az állatok. – Hová bámulsz? Elment tán az eszed, azt sem tudod, merre van kelet?
A medve nem válaszolt semmit a gúnyolódásra, hanem tovább figyelte a hegycsúcsot.
Nemsokára pirosodott az ég alja, a hajnal kezdte eloszlatni az éjszakát. Az állatok még a lélegzetüket is visszafojtották – a sűrű erdő mögül most bocsátja ki aranyos sugarait a nap.
S egyszerre hirtelen, mint egy havasi kürt, elbődült a medve:
– Ott a nap! Ott van, látom a sugarait! – és a hegycsúcsra mutatott… Az állatok odafordultak, és látták ám, hogy bár a nap még nem bújt ki az erdő mögül, aranyló sugarai már ott szikráznak a hegycsúcs csillogó haván.
A medve örömében táncra perdült:
– Nos, ki az ostoba? Ti vagy én? Ki látta meg először a napot?
Mit volt mit tenni, be kellett látniok; a vaddisznónak is, az ordasnak is, a zergének is, az óvatos nyúlnak, a gyors lábú szarvasnak, de még a ravaszdi rókának is, hogy a medve látta meg először a napot, és ő a legokosabb valamennyiük között.
Forrás: oszét népmese
