Pompás Meseösvény családoknak a Református Kollégium Óvodájában

Szerző: | 2025.06.04. | Módszertan | 0 hozzászólás

Virányiné Trapp Krisztina és Telepóczkiné Gyivicsán Viktória a Debreceni Református Kollégium Óvodájának óvodapedagógusai, Pompás Mesés Nagykövetek. Óvodájukban nagyon sokat tesznek azért, hogy mesés mindennapokat varázsoljanak a gyerekeknek. Különleges alkalom, amikor a szülők is csatlakoznak, és ez immáron hagyomány náluk. Köszönjük Virányiné Trapp Krisztinának az alábbi élménybeszámolót.

Az évek során már hagyománnyá vált, hogy minden tavasszal megrendezzük, szülők bevonásával a Családi délutánunkat, óvodánkban. Hívogatjuk a családokat egy játékos közös programra. Ebben az évben egy olyan mesés délután gondolata született meg a fejemben, ahol a szülők és a gyerekek együtt, különböző mesékhez kapcsolható ügyességi pályákat tudnak teljesíteni. Közösségben, közösen. Játékkal-mesével nevelő Pompás óvodaként, különösen is fontos számunkra a mesékkel való találkozás.

A gondolat megszületésétől a tervezésen keresztül több intenzív, alkotó együttlét után született meg, az „Egyszer volt, hol nem volt…” Családi délután programja.

Jó kedvvel kezdtük berendezni az óvoda udvarát, mesés helyszínekké. Kialakítottuk az állomásokat, felöltöztettük az udvarunkat és átléptünk a népmesék ihlette világába.

A csoportokban a gyerekek megkapták a névre (és jelre) szóló mesetérképüket, amivel a szüleikkel együtt vándorútra indulhattak. A csodás térképek Telepóczkiné Gyivicsán Viktória Pompás Nagykövettársam keze nyomán született meg.

A mesés szimbólum világot hívtuk segítségül. Ugyanazok a szimbólumok, melyek a mesetérképen szerepeltek, az udvari állomásokon is megtalálhatóak voltak, megkönnyítve a tájékozódást.

Az „Egyszer volt, hol nem volt… „Családi délután a gyerekek néptáncbemutatójával kezdődött. Örömmel, jókedvvel, gyönyörű népviseletbe öltöztetve mutatták be, a nevelési év alatt megtanult játékfűzéseket. Pompás óvodaként fontos számunkra az egylényegű népi kultúra megőrzése, tovább adása. A népmesék, népi játékok és a néptánc keretezte ezt a közös programot.

Az állomásokon is elindult az élet. Vidám, érdekes, mesésen játékos próbatételeket állhattak ki a bátor jelentkezők. Segítségül hívhatták furfangosságukat, leleményességüket, de szükségük volt, a találékonyságukra és az ügyességükre is.

Mentettek halacskát a Gyémánt tóból. A kemencéből kiszedték a megsült kenyereket, megtalálták a megérett almákat. Játszottak „Kakas keresőt, Kendős játékot”. Megterítették a „Terülj, terülj asztalkám” – at, és felöltöztethették a Csodafát, ha megfejtették a találós kérdéseket. A kézműveskedésnél és a jelmezválasztó állomásnál is megmérettették magukat a családok.

A mozgásos ügyességi pályákon  összemérték erejüket és választottak varázsneveket, de a sűrű sötét erdőben sem tévedtek el.

Jó volt látni az örömöt a gyermek és szülő játékát, hogy a mese varázslat, akár hány évesek is vagyunk.

Hálás vagyok a munkatársaimnak, hogy szívvel, lelkesedéssel és kitartó munkával sikerült közösen megvalósítani ezt a Pompás mesés alkalmat!

Ismerd meg képzéseinket!

Fejléc online mesés képzések - Pompás napok

Nézz szét webshopunkban!

Legolvasottabb blogcikkeink

Kincses Kultúróvoda 2026 – Pályázz a Pompás Napokkal

Kincses Kultúróvoda 2026 – Pályázz a Pompás Napokkal

Számos Pompás Napok képzés és gyermek program valósult meg az elmúlt években a Kincses Kultúróvoda című pályázati program keretei között. A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő nyílt pályázat keretében meghirdeti a...

Találkozás a Pompás Napok módszertanával

Találkozás a Pompás Napok módszertanával

2023 tavaszán Mezőberényen egy képzésen találkoztam Bogival és Marcsival, akik szívből jövő természetességgel és elkötelezettséggel mutatták be a számomra ismeretlen Pompás Napok módszertanát. A komplex és élményközpontú interaktív mesefeldolgozás meggyőzött, hogy ezt...

Pompás Tappancsos Mesék

Pompás Tappancsos Mesék

Kutyával asszisztált Pompás mesefoglalkozások a Békési REFI Csillagfürt Óvodájában A Pompás Tappancsos Mesék a csoportom  tavaly nyári, tematikus, mesés erdei kirándulás élményéből nőtt tovább. A kirándulásunkat a Tarhosi Wenckheim-kasély és Zenepavilon parkjában, a...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kosár