A rózsabokor sárkánya

Szerző: | 2024.04.12. | Mesetár | 0 hozzászólás

Élt egyszer egy király, volt neki három lánya.

Egy nap hosszú útra indult a király, egy távoli városba, s mielőtt útnak indult volna, megkérdezte a lányait, hogy mit kívánnak, milyen ajándékot hozzon nekik. A legidősebb egy szép ruhát kért az apjától, a középső egy díszes köpenyt – s a legkisebb egy szál piros rózsát.

A király megígérte, hogy eleget tesz a kérésüknek, s útra kerekedett. Három napot töltött a távoli városban, s mikor eljött az utolsó nap, megvásárolta a ruhát, a köpenyt – csak éppen piros rózsát nem talált sehol, bárhogy kutatott is utána.

Szomorú volt nagyon, hogy épp a legkisebb lányának okoz majd csalódást – de nem volt mit tegyen: virág nélkül indult haza.

Hanem ahogy közeledett a palotájához, a fele út táján váratlanul egy kert aljába ért – s ez a kert tele volt rózsabokorral, és valamennyi bokor piros rózsát nyitott!
Megörült a király.”Mégse megyek haza üres kézzel!” – gondolta, s leszállt a lováról, belépett a kertbe, és leszakított egy szál rózsát.

De abban a szempillantásban egy sárkány ugrott elő, és rákiáltott:

– Mit csinálsz itt!? Ki engedte meg, hogy hozzányúlj a rózsáimhoz?

A király megrettent, de azért bátran így szólt:

– Az igaz, hogy nem kértem engedélyt, de nem tudtam, hogy tied ez a kert. Kérlek, hallgass meg, akkor talán másképp ítélsz felőlem. Király vagyok, és van három lányom. Egy távoli városba kellett lovagolnom, s lányaim megkértek, vigyek ajándékot nekik. Az egyik ruhát kért, a másik köpenyt, s a legkisebb egy szál piros rózsát. De rózsát sehol sem találtam a városban, csak itt, a te kertedben. A gyermekemnek akartam örömet szerezni, ennyi a bűnöm.

A sárkány hallgatott kicsit, majd így szólt:

– Jól van, nem bánom, vidd el a lányodnak a rózsát. De ha holnap mind a ketten meg nem jelentek itt nálam, jaj az életednek, úgy vigyázz!

Azzal eltűnt, mintha ott se lett volna. A király meg nehéz szívvel folytatta útját.

Mikor hazaért, és átadta az ajándékokat, a legkisebb lánya észrevette rajta, hogy valami nagy gond emészti – s titokban megkérdezte tőle:

– Mért búsul, édes király apám? Látom, hogy valami nyomja a lelkét.

A király ekkor elmesélte nagy sóhajtozva, hogy a rózsával hogyan járt, és a sárkány mit parancsolt neki – a lánya azonban csöppet sem ijedt meg. Sőt, még ő vigasztalta az édesapját.

– Emiatt egyet se búsuljon, édes király apám. Ha elmegyünk oda, vissza is jövünk épségben, mind a ketten.

S csakugyan, már kora reggel lóra kaptak másnap, s elindultak, hogy fölkeressék a sárkány kertjét.

Oda is értek szerencsésen, csak éppen senkit sem találtak a kertben. Azon töprengtek éppen, hogy mitévők legyenek, amikor megpillantottak a közelben egy palotát, amelyiknek tárva-nyitva volt a kapuja.

Beléptek, köszöntek – de ott se mutatkozott se élő, se holt. Teremből terembe nyitottak, egyik csudásabb volt, mint a másik – de a legcsodálatosabbnak mégis csak azt találták, amelyikben egy étellel-itallal megrakott asztalra bukkantak!

Ott aztán letelepedtek, és jóízűen megebédeltek. Utána visszasétáltak a kertbe, és gyönyörködtek a tengernyi sok rózsában – de találkozni még mindig nem találkoztak senkivel.

Így esteledett rájuk, a szél-se-járta kertben, az elöl-hátul üres palotában.
Hanem amikor beléptek a lakmározóterembe, a hosszú nagy asztal megint meg volt rakva a legfinomabb falatokkal!

Menten neki is láttak, és elköltötték a királyi vacsorát. S bizony, nagyon elálmosodtak utána. Benyitottak a szomszéd terembe, hogy valami fekvő alkalmatosság után nézzenek – hát két csupa selyemmel, csupa paplannal borított ágy termett oda, amíg vacsoráztak.

– Soha jobbkor! – kacagott fel a lány, s ő az egyik ágyba feküdt le, a másikba az édesapja.

S aludtak reggelig, mint a tej.

Akkor az öreg király így szólt szomorúan:

– Édes lányom, nékem mennem kell most már. Itt kell hagyjalak egyedül.

De azért előbb még megreggeliztek közösen a lakmározó teremben, ahol újra rakva volt az asztal mindenféle jóval.

Utána a király lovára ült, és elindult haza – a lány meg kisétált a kertbe, szagolgatta a rózsákat, és a lehullott szirmokkal játszott. S akkor egyszerre odaugrott eléje a sárkány:

– Ne ijedj meg – mondta -, nem bántalak, csak azt az egyet kérem, hogy légy a feleségem. Add a szavadat rá!

– Nem adom! – felelte bátran a lány.

– Add a szavadat rá!

– Nem adom!

A sárkány ekkor lehorgasztotta mind a hét fejét.

– Pedig azt hittem, adod. Olyan egyedül vagyok itt a palotában.

Hogyan történt, hogyan nem, a lány maga sem tudta, de megsajnálta a sárkányt.

– Jól van, nem bánom – bólintott. – Vedd úgy, hogy szavamat adtam. De a lakodalmat csak annyi év múlva üljük meg, ahány fejed van. Addig otthon élek az édesapám palotájában, és minden héten meglátogatlak. Jó lesz?

A sárkány boldog volt, nem tudott hova lenni örömében, egész nap egyebet sem csinált, mint kedveskedett a királylánynak. A legszebb rózsaszálakból kötött neki csokrot, a lehullott szirmokat a lába elé seperte, hogy azokra lépjen. S még pompásabb ebédet és vacsorát tálalt fel, mint amilyet – hipp-hopp! – az elmúlt két nap a hosszú, nagy asztalon találtak.

És amikor eljött az este, illedelmesen elbúcsúzott a sárkány, és magára hagyta a jövendőbelijét.

Bizony, sokáig nem jött álom a királylány szemére: hitte is meg nem is, ami vele történt. Csakugyan sárkány menyasszonyává lett? Csakugyan a szavát adta neki? Vagy csak álmodott, és álmodik még mindig?

Így töprenkedett az ágyban, míg végül tényleg elaludt. S mikor fölébredt reggel – tízszer is megdörgölte a szemét. Egy daliás, ifjú király állt az ágya mellett, és így szólt hozzá:

– Én vagyok a te sárkányvőlegényed, királylány! Egy gonosz ellenségem varázsolt sárkánnyá, s csak úgy szabadulhattam meg az átok alól, ha valakinek a szavát tudom venni, hogy feleségül jön hozzám. Időtlen ideje szenvedtem, búsultam itt a palotában, s te voltál az első, aki szavát adta, szépséges királylány. Nem bántad meg az ígéretedet?

Dehogyis bánta meg a lány! – úgy repült a királyfi karjába, mint aki a legszebb álomra ébredt. Azonmód összecsókolóztak – s nem hét év, de hét nap múlva megülték a lakodalmat, s még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

(spanyol népmese)

Ismerd meg képzéseinket!

Fejléc online mesés képzések - Pompás napok

Nézz szét webshopunkban!

Legolvasottabb blogcikkeink

Meseórák az ország első Pompás Mesés Iskolájában

Meseórák az ország első Pompás Mesés Iskolájában

A Pompás Napok életében a 2025-ös év számos változást hozott, többek között felavattuk az ország első Pompás Mesés Iskoláját Érden. Az Érdligeti Általános Iskolában hosszú évek óta mesés munka folyik, így ez az avató nem egy új út kezdetét jelentette, hanem egy...

A tizenkét hónap

A tizenkét hónap

Volt egyszer három testvér. Az egyiket hívták Tövisnek, a másikat Csalánnak, a harmadikat Ibolyának. Tövis és Csalán, nevéhez illően, szúrós és csípős volt, míg ellenben Ibolya szelíd és kedves. Tövis már nagy leány volt s ő parancsolt a két kisebbnek, de amíg...

POMPÁS ÉVÉRTÉKELŐ – 2025

POMPÁS ÉVÉRTÉKELŐ – 2025

A 2025-ös év bővelkedett örömökben és ötletekben, amelyekről most egy összegzést készítettünk, hogy közösségünk minden kedves tagja láthassa munkánk gyümölcsét. Meséltünk úton-útfélen... A Pompás Mesés Nagykövetek országszerte minden nap mesélnek óvodájukban,...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár