Rózsa-szépe

Szerző: | 2024.04.12. | Mesetár | 0 hozzászólás

Egyszer volt, vagy nem is volt, réges-régi időben, szitáltak a szalmában, a teve még kupecz
volt, az egér meg borbély volt, kakuk madár szabó volt, a szamár még szolgáskodott, teknős-
béka pékeskedett, csak tizenöt éves voltam, már apám bölcsőjét ringattam; hol volt, hol nem
volt, volt egyszer egy molnárnak egy fekete macskája.
Volt osztán egy király is, a királynak három lánya, az egyik negyven, a másik harmincz, a
legkisebbik meg húsz esztendős. Felbíztatja egyszer a negyven esztendős lány a legkisebbiket
és ilyen levelet irat vele az apjának: «Apám uram, az egyik néném negyven, a másik harmincz
esztendős, és még sem adtad őket férjhez. Én bizony nem akarok addig megöregedni, míg
férjhez nem megyek».
Olvassa a király a levelet, hivatja a három lányát és azt mondja nekik: «Ehol
mindegyikőtöknek egy-egy nyíl, lőjétek ki, a kié hová esik, ott keresse a szerencséjét». Veszi
a három lány a három nyilat, először a legöregebbik lövi ki, a vezér fia palotájába esik, a
vezér fiának lett a felesége. A középső lány nyila a fősejh (főpap) fia palotájába repült, annak
adták oda. A legkisebbik lány is előveszi a nyilat, kilövi, hát biz az meg sem állott egy szolga-
legény viskójáig. «Nem jó volt, nem jó volt», kiáltja mindenki; addig, hogy még egyszer
kilövi, megint csak oda esik. Harmadszorra is kilövi, megmeg a szolga-legény viskójába.
Megharagszik erre a király és kiáltja oda a lányának: «No te rusnya, megkaptad a mit
megérdemeltél. Lám a nénéid türelemmel vártak, el is érték a czéljukat; te a legkisebbik
voltál, és mégis te irtál levelet, íme a büntetésed. Vigyétek a szemem elől szolga-legény
urához, és semmi egyebet mint a mennyi rajta van». Veszik a szegény lányt, viszik a szolga-
legényhez és oda adják neki feleségűl.
Jócska ideig élnek éldegélnek, egyszer csak teherbe esik az asszony és amint kilencz hónap tiz
nap leteltével eljött a szülés ideje, siet az ura bábáért. Míg a szolga-legény oda van bába
keresni, erőt vesz az asszonyon a fájdalom, de se ágya a hová ledőlhetne, se tűz, a hol
megmelegedhetnék, pedig a tél is erősen a nyakukon. Sírtában-ríttában egyszerre csak
megnyilik a viskó fala és három szépséges szép tündér lány lép ki belőle. Az egyik a fejénél, a
másik a lábánál, a harmadik mellette, úgy lát mindegyike munkához. És íme szép rendben a
kis viskó, tiszta nyoszolyában a királylány, mellette meg ujdonszült kis lányocskája. A hogy
mindennel elkészült a három tündér és indulóban is vannak, oda lépnek egyenként az ágyhoz
és elkezdi az egyik:
«Rózsa legyen lányod neve,
gyöngy hulljon, ha sírva fakad».
A második emígy folytatja:
«Rózsa legyen lányod neve,
rózsa nyiljék, ha mosolyog».
A harmadik pedig ezzel végzi be:
«Rózsa legyen lányod neve,
lépte nyomán fű zöldeljen.»
És erre mind a három eltűnik.

Ez alatt csak keres az ura bábát, csak keres, de nem tud találni. Mi tévő legyen, haza néz, hát
csak elképed a látottakon, hogy a felesége már le is betegedett, szegényes viskója ugyancsak
helybe van hagyva és hogy szép egy nyoszolyában fekszik a felesége. Hát még, a mikor
elbeszélte neki az asszony a három tündér esetét. De meg a kis lányuk, napról napra, évről
évre olyan szépséges szép egy lány lett, hogy a világ olyat még nem látott; a ki csak egyszer
rá nézett, nála felejtette a szivét és azon felül gyöngy hullott ha sírva fakadt, rózsa nyillott ha
mosolygott, lépte nyomán fű zöldellett. A ki csak látta, majdhogy a lelkétől is meg nem vált,
de járt is Rózsa szépe híre szájról szájra.
Hallott erről a lányról a királyfi anyja is, és feltette magában, hogy vagy ez lesz a fia felesége
vagy senki. Hivatja a fiát és mondja neki, hogy ilyen szép, olyan szép egy lány van a
városban, gyöngy hull, hogyha sirva fakad, rózsa nyílik, ha mosolyog, lépte nyomán fű
zöldellik, megy ő oda háztűz nézni.
A királyfinak már rég megmutatták volt a tündérek a szép Rózsa lányt álmában, égette is
azóta a szerelem tüze, de az anyja előtt szégyelte magát, vonakodni kezdett egy kissé. Annál
jobban makacskodott az anyja, hogy de bizony ő megkéri, és hivatja is azonnal a palota-
asszonyt, mennek együtt a szolga-legényékhez.
Benyitnak a viskóba, elmondják, hogy mi járatban vannak és Álláh parancsából megkérik a
lányt a királyfinak. Megörűlnek a szegény emberek a nagy szerencsének, oda igérik a lányt és
kezdenek is a készülődéshez.
Volt annak a palota-asszonynak egy lánya, szépecske is volt, egy kicsit hasonlított is Rózsa-
szépéhez. Roppantul bántotta ezt az asszonyt, hogy a királyfi ezt a szegény lányt veszi el,
hogy egy szolga-legény lánya legyen a szultán-asszony, nem pedig az övé. Ő bizony,
gondolja magában, megcsalja őket, Rózsa-szépe helyett az ő lányát viszi majd a királyfinak.
Úgy is tett, a hogy kigondolta. A lakodalom napján sós ételeket étetett a szegény lánynyal,
vesz aztán egy korsó vizet meg egy nagy kosarat, felülnek a menyasszonyos kocsiba, Rózsa-
szépe meg a tulajdon lánya, és mennek a palota felé.
Útközben a mint mennek, mendegélnek, megszomjazik a lány, kér az asszonytól vizet. «Nem
addig – mondja a palota-asszony – míg a fél szemed ide nem adod». A lányt nagyon égette a
szomjuság, mit csináljon szegény feje, kivájta a fél szemét, és oda adta egy ital vizért.
Megint mennek, mendegélnek, a lány ismét megszomjazik, kér még egy ital vizet. «Adok, ha
a másik szemed is ide adod», mondja az asszony. Annyira bántotta szegényt a szomjuság,
hogy a másik szemét is oda adta az italért.
Veszi az asszony a két szemet, elteszi, a világtalan lányt bele a kosárba és ott hagyja a hegy
tetején egyedül magára. A szép menyasszonyi ruhát ráadja a maga lányára, viszi a királyfihoz
és «íme a feleséged», átadja neki. Nagy lakodalmat csapnak, és a mikor beviszik a lányt a
vőlegényhez, leemeli róla a fátyolt, hát látja, hogy nem az álmabeli lány áll előtte. De mert
hasonlított rá egy kicsit, nem szólt senkinek semmit. Lefeküsznek, másnap reggel felkelnek,
tudja a királyfi, hogy az ő álmabeli lányáról gyöngy hull, hogyha sírva fakad, rózsa nyílik, ha
mosolyog, lépte nyomán fű zöldellik, ennek pedig se gyöngye, se rózsája, se füve, semmije.
Sejti a fiu, hogy mesterkedtek a dologban, hogy nem ez az a lány, a kit kapnia kellett volna,
de hát majd kitudódik, gondolja magában és megint nem szól senkinek semmit.

Míg ezek a palotában élik világukat, szegény Rózsa-szépe ott sír-rí a hegy tetején és nagy
sírtában csak úgy hullanak a gyöngyök, alig fértek el a kosárban. Egy szeméthordó járt éppen
arra, hogy a szemetet kiöntse és amint hallja a lány siránkozását, megijed és nagy szepegve
kérdezi: «Ki az, szellem vagy-é, tündér vagy-é?» – Vissza felel a lány: «Se nem szellem, se
nem tündér, magadféle élő ember».
Oda merészkedik erre a szemetes, felnyitja a kosarat, hát ott sóhajtozgat egy szegény
világtalan és csak úgy hullanak a gyöngyök nagy sírtában. Veszi a lányt, viszi a kunyhójába
és mert senkije se volt az öregnek, lányának fogadja és mintha saját gyermeke volna, úgy
viseli a gondját. De a lány csak egyre sírt-rítt a két szeme után, az ember egyebet se tehetett,
mint csak a gyöngyöket szedegette és ha elfogyott a pénze, elővett egy gyöngyöt, eladta és
abból éldegéltek.
Jócska idő telt el azóta, a palotában vigasság, a szemetesnél búbánat. Amint üldögél egy nap
Rózsa-szépe a kunyhóban, eszébe jut valami, egyet mosolyodik és ime rózsa nyillott
nevettére. Azt mondja a lány a szemetes apjának: «Vedd ezt a rózsát, apó, haladj el vele a
királyfi palotája előtt és kiáltsd be, hogy rózsát árulsz, olyat, hogy ritkítja a párját. Ha a
palota-asszony talál kijönni, valahogy el ne add neki pénzért, azt mondd, hogy ember-szemért
árulod».
Veszi az ember a rózsát, megy vele a palota elé és kezdi a kiáltozást: «Rózsát árulok, de olyat
ám, hogy ritkítja a párját». Pedig nem is volt még akkor a rózsák ideje. Legelébb is a palota-
asszony hallja meg a rózsát és gondolja magában, megveszi a lánya hajába, hadd gondolja a
királyfi, hogy mégis ez az ő felesége. Hivja a szegény embert és kérdi tőle, hogy mennyiért
árulja. «Semennyiért, – mondja a szemetes – nem eladó pénzért, de ember-szemért odaadom».
Előveszi az asszony Rózsa-szépe egyik szemét és odaadja, a rózsáért. Azonnal viszi a
lányához, a hajába tűzi, és amint meglátja este a királyfi a rózsát, ráismer az ő álmabeli
tündérére, de nem tudja elgondolni, hogy honnan került ide. Vigasztalódik, hogy majd csak
kitudódik, és nem szól egy szót se.
Ez alatt megy az öreg a félszemmel és oda adja Rózsa-szépe lányának. Oda illeszti a helyére,
fohászkodik a hatalmas Álláhhoz, felnéz, és ime jól lát a fél szemével. Úgy megörült ennek a
szegény lány, hogy ismét rózsa nyillott mosolyogtán. Oda adja ezt is az apjának, hogy megint
menjen vele a palota elé és adja el egy másik szemért. Veszi az öreg a rózsát, és alighogy
kiáltozza a palota előtt, már meghallotta az asszony.
«Éppen kapóra jön, – gondolta magában – a királyfi már kezdi szeretni felrózsázott lányomat;
megveszem ezt is, hadd szeresse még jobban, majd csak kimegy az eszéből a szolga-legény
lánya». Hívja a szemetest, kéri a rózsát, de megint nem adja pénzért, ember-szemet kér érte.
Az asszony odaadja a másik szemet is, az öreg meg siet vele haza és oda adja a lányának.
Rózsa-szépe ezt is a helyére illeszti, imádkozik Álláhhoz, felnéz, és úgy megörül a két szép
szeme világának, hogy mindenfelől a rózsa a sok mosolygására. Még szebb lett, mint
annakelőtte volt.
Sétára indul egy nap Rózsa-szépe és jártában léptében rózsa nyillott ha mosolygott, lépte
nyomán fű zöldellett. Megpillantja a lányt a palota-asszony és megretten rajta. Mi lesz vele
meg a lányával, ha kitudódik a dolog. Megtudja a szemetes lakását, egyenesen oda megy és
ráijeszt a szegény öregre, hogy boszorkányt tartogat a házában. Soh'se látott még boszorkányt
az öreg, majd holttá vált ijedtében, és kérdi az asszonytól, hogy mi tévő legyen már most.
«Tudd ki belőle – tanácsolja az asszony – hogy mi a talizmánja, majd végére járok én akkor».

Legelső dolga volt az öregnek, a mint haza jött a lány, hogy megkérdezze, hogy ember
szülötte létére, hogyan érthet a bűbájoskodáshoz. A lány semmi rosszat sem sejtve, elmondja,
hogy talizmánt kapott a három tündértől, onnan a rózsa, meg a gyöngy, meg a fű, és addig él
míg a talizmánja.
«Mi is a te talizmánod?» tudakolja az öreg.
«Hegy tetején kis őzike,
ha ő meghal én sem élek».
Másnap jön a palota-asszony nagy titokban, megérti a szemetestől a dolgot, és alighogy
megtudja a talizmánt, siet nagy örömmel haza. Elmondja otthon a lányának, hogy hegy tetején
kis őzike, fogassa meg a királyfi urával. Még az nap rimánkodik a szultán-asszony az urának,
hogy hegy tetején kis őzike, annak a szivét akarná megenni. Nem telik bele sok idő,
megfogják a királyfi emberei a kis vadat, megölik, a szívét kiveszik, és oda adják a szultán-
asszonynak.
Abban a pillanatban, a mikor az őzikét megölték, Rózsa-szépe is meghalt. A szemetes sajnálta
is nem is, fogta és eltemette.
De volt az őzike szive csúcsán egy piros koráll szem, senki se vette rajta észre. A hogy eszi a
szultán-asszony a szívet, leesik a koráll a földre, oda gurul a lépcső alá, mintha oda akart
volna rejtőzködni.
Idő teltével, nem több mint kilencz hónap és tíz nap, lebetegszik a királyfi felesége, és olyan
egy kis lánya lett, hogy gyöngy hullott ha sírva fakadt, rózsa nyillott ha mosolygott, lépte
nyomán fű zöldellett.
Látja ezt a királyfi, gondolkozik, gondolkozik; ép olyan a kis lánya mint Rózsa-szépe, és a
szülő anyja mégis más. Álmában sincs e miatt nyugta, de íme megjelenik előtte Rózsa-szépe,
és így szól hozzá álmában: «Óh királyfim, én jegyesem, lelkem a palota lépcsője alatt, testem
a temetőben, leánykád az én lányom, talizmánom kis korállja.»
Alighogy felébred a királyfi, oda megy a lépcsőhöz, keresgél, ime ott a piros koráll-szem.
Felveszi, viszi a szobájába és leteszi az asztalra. Bejön e közben a kis lánya, meglátja a piros
korállt és alighogy utána kap, úgy eltűnik, mintha soh'se lett volna ott. A három tündér
ragadta el a gyereket, viszik anyjához a sírba, és amint beleesik a halott szájába a koráll szem,
uj életre ébred tőle.
A királyfinak se volt nyugta, megy a temetőbe, kibontatja a sírt, felnyitják a koporsót, íme ott
az álmabeli Rózsa-szépe, leánykája az ölében, talizmánja kis korállja. Kilépnek a sírból,
összeölelkeznek és mindkettőnek a szeméből gyöngy hullt, ha sírva fakadtak, rózsa nyilott
nevettökre, léptök nyomán fű zöldellett.
A palota-asszony meg a lánya meglakolnak, Rózsa-szépe meg szolga apja, szultánkisasszony
anyja együvé kerülnek, és negyven napi negyven éji lakodalom, örökkétig dínom-dánom.

 

Forrás: Kúnos Ignác: Török népmesék

Ismerd meg képzéseinket!

Fejléc online mesés képzések - Pompás napok

Nézz szét webshopunkban!

Legolvasottabb blogcikkeink

Mesés idézetek az ország minden pontján

Mesés idézetek az ország minden pontján

A Pompás Napok közösségében 2025-ben , a NÉPMESE NAPJA apropóján egy új kezdeményezést indítottunk. A Pompás Mesés Nagykövetek nem kizárólag a módszertan, hanem a mesék nagykövetei is. Az idei népmese napja alkalmából 2025-ben egy különleges játékra is hívtuk a...

ÉrzelMesék – Élménybeszámoló

ÉrzelMesék – Élménybeszámoló

Barta Krisztina a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola tanítója. 2025 nyarán egy pompás mesetábort tartott, miután elvégezte ÉrzelMesék című online továbbképzésünket. Köszönjük Krisztinek ezt a fantasztikus beszámolót! Kívánunk további sok...

Pompás nyári ügyelet a békési SZKIRG Csillagfürt Óvodában

Pompás nyári ügyelet a békési SZKIRG Csillagfürt Óvodában

Köszönjük szépen Dihenné Rucz Erikának, Pompás Mesés Nagykövetnek, az alábbi beszámolót. A békési SZKIRG Csillagfürt Óvoda évekkel ezelőtt nyerte el a Pompás Mesés Óvoda címet, amelyhez méltón a nevelési év mindennapjait is mesék szövik át. Erika az ügyeleti időszakba...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár