Barta Krisztina a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola tanítója. 2025 nyarán egy pompás mesetábort tartott, miután elvégezte ÉrzelMesék című online továbbképzésünket. Köszönjük Krisztinek ezt a fantasztikus beszámolót! Kívánunk további sok örömteli, mesés pillanatot!
A mi nyári mesés hetünk július kellős közepén zajlott le a győri SZE Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola pompás kis csapatával, az ÉrzelMesék módszertani továbbképzés elvégzését követően. Számomra több szempontból is újdonság volt, mivel első alkalommal szerveztem tábort és a fejből-szívből mesélést is most próbálhattam ki először. Szerencsére az ötleteléstől kezdve a megvalósításon át végig ott volt mellettem Horváth Dóra barátnőm, pedagógus kollégám, illetve az iskola vezetőségének teljes támogatását élvezhettem, így együtt semmi sem tűnt lehetetlennek.
A hetet egy kis íjászkodással, célbadobással, majd a mesekapun való belépéssel kezdtük. Ezt követően a gyerekek megkapták a névreszóló mesetallérjaikat, amit megőriztek az egész hét során. Az első napon A fekete havas mesekártyáival, történetével ismerkedtünk meg. A táborozók nagy lelkesedéssel vettek részt a mese interaktív részeiben. Minden nap meditáltunk is és meghallgattuk a gyerkőcök jobbnál jobb meglátásait az adott napi mesékkel kapcsolatban. Rengetegszer rácsodálkozhattunk a hét során arra, hogy mennyire bölcs részei nyílnak meg a kicsi szíveknek a mesék hallatán. A mesegyapjú valóban mindenkit lenyűgözött, éppen, ahogyan azt a képzés során ígérték, és gyönyörű tábortüzek „lobogtak” mindenki előtt a nap végére.

A második nap során hatalmas akadálypályán küzdötték át magukat a diákok, ahol persze nem a gyorsaság, hanem a feladatok pontos, precíz végrehajtása volt a cél. Így készültünk elő A teknőc élelmet szerez mese mondanivalójára. A mesélés után a gyerekekkel közösen készítettük el a gyümölcstálakat. Amíg az ízek összeértek, addig elkészítette az összes táborozó a saját kis fonalpáncélú teknőskirályát is. A gyerekek pontosan olyan jóízűen majszolták el a saját maguk által készített gyümölcssalátát, mint ahogyan a varázsfa termését fogyasztották a mesében az állatok.

A harmadik napot virágcserepek kifestésével kezdtük, majd a Püspökvár-Toronykilátójához látogattunk el, ahol körbenézhettünk, megvizsgálhattuk fentről a magasból, hogy pontosan mi minden van egy városban. Abból is látszott, hogy mennyire gyorsan beépül a gyerekek tudatába egy-egy mese üzenete, hogy itt egymást bíztatták arra, hogy a lépcsőkön csak olyan megfontoltan érdemes haladni, mint ahogy az előző napon a teknőc tette a mesében, nehogy ők is úgy járjanak, mint a nyuszi, az elefánt és az oroszlán. A táborozókra igazán nagy hatással volt a harmadik mese mondanivalója, nagyon tudtak kapcsolódni ehhez a történethez is. Jó volt látni, ahogy az általuk, mese hatására elmesélt nehezebb élményeket megbeszélve lerakhatták az addig cipelt kis érzelmi batyujukat és megkönnyebbültek. Visszaérve az iskolába elültettük a saját cserepükbe a kis virágokat, amiket akkora szeretettel gondoztak ezt követően a hét során a gyerekek, mint Szon Il a mesében.

A negyedik napunkat kitartást fejlesztő mozgásos játékokkal kezdtük. Játszottunk mókás, az addigi mesékhez fűződő játékokat kendővel, belebújtunk királykisasszony, sárkány, királyfi bőrébe, sőt a nemzetes játékkal is megismerkedtünk a gyerekek legnagyobb örömére. Megnéztük, hogy milyen is a búzakalász, melyek a kenyér alapanyagai és a gyerekek őszinte lelkesedéssel tapintották, kopogtatták az eddigi életük legkeményebb kenyerét. A mesehallgatás, főleg a cipó által elmondottak itt is nagyon megérintették a táborozó gyerekek lelkét. Egy mesekártyás történetszövő játékot követően mindenki megtöltötte csillagokkal az eget a saját kis festményén, majd csipesszel, bekötött szemmel, egymást segítve is kihalászták a fénylő csillagjaikat a pompás kis mesetáborozók. A nap zárásaként persze a mesetérképek kiszínezése sem maradhatott el.

Az ötödik napon mindenki kicsit elszontyolodva érkezett, az egész csapat egyetértett abban, hogy túl hamar elszaladt ez a mesés hét, a gyerekek viccelődtek is vele, hogy először elképzelni sem tudták, hogy milyen lesz majd visszajönni a suliba nyáron, de most legszívesebben mégis egészen szeptemberig maradnának a mesetáborban. A gyerekek az utolsó nap során segítették egymást a sportos játékok közben, majd a mesélés alatt jókat kacagtunk a szereplők balgaságain, végül pedig eltoltuk közösen a nagy sziklát a vásárra igyekvőkkel együtt. Ezt követően kiírtuk magunkból azt, ami nyomta a szívünket és elsétáltunk a Rába-partra, hogy együtt dobjuk bele a vízbe a kőre írt nehéz érzéseket. Visszaérve készenálltunk az alkotásra, így levegőre száradó gyurmából mindenki elkészítette a saját kis portékáját, majd megismerkedtünk a vásáros játékokkal is. A jó meleg tábori hetet lezárva fagyiztunk egyet közösen a pompás kis csapatunkkal.

Végül átbeszélve sok-sok, a tábor során megélt érzést, felidézve a kedvenc pillanatainkat, fájó szívvel ugyan, de kiléptünk a mesevilágból. Persze az azért mindenkit vígasztalt, hogy nem örökre, csak egy pár hétre. 😊 Minden táborozó választhatott magának egy-egy olyan szimbólumú fatallért, amire a legnagyobb szüksége volt éppen, [szív (szeretet)/ négylevelű lóhere (szerencse)/ villám (gyorsaság)] majd megkapták a kis búcsúajándékom a kis táborozók, a személyre szabott mesedobozaikat, amikbe minden, a hét során szívvel-lélekkel készült kis emléket elpakolhattak.
Fantasztikus élmény volt ez a hét és egy olyan örökre szóló emlék, amire mindig nagyon jó szívvel gondolhatok majd vissza. Amennyire tartottam a fejből meséléstől a tábort megelőzően, annyira természetes volt ott a gyerekek körében így átadni a történeteket. Teljes szívből ajánlom minden kollégának az ÉrzelMesék táborvezetői módszertani továbbképzését, mert rengeteg ötletet és egy biztos alapot ad, amire bátran építhet minden pedagógus a saját lehetőségei, elképzelései alapján. Én abszolút feltöltődve zártam a hetet, számtalan felejthetetlen pillanattal és még szorosabb kötelékkel a tanítványaimmal, akik valódi csapattá váltak a hét során. Köszönöm a Pompás Napok megálmodóinak ezt a szuper lehetőséget.
Barta Krisztina













0 hozzászólás